|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 170 találat | lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-170 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Puskás Attila 2016. szeptember 19.Hírközlési kismúzeum SepsiszentgyörgyönA Sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola harmadik emeletén, 160 négyzetméteren, hét helyiségben nyílt meg szombat délután a több mint ezer távközlési berendezést bemutató Puskás Tivadar Hírközlési Kismúzeum. A távközlés történetét működő eszközök által végigkísérő gyűjteményt Csáky Ernő mérnök-tanár, nyugalmazott ezredes adományozta a telefonhírmondó megalkotójának nevét viselő alapítványnak, a múzeumot Puskás Attila Pro Urbe díjas tanárral közösen hozta létre. Az ünnepség az udvaron kezdődött Puskás Tivadar mellszobrának megkoszorúzásával, a helyi elöljárók, civil szervezetek, szakmai testületek mellett a kegyelet virágait helyezték el a házigazda iskola gyergyóditrói, Budapesti, miskolci testvérintézményeinek képviselői is. A díszteremben tartott köszöntőbeszédek sorát Demeter Dávid iskolaigazgató nyitotta meg, aki szerint a jelen a tudásból nőtt ki, és a jövőt is a tudás táplálja. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester azt mondta, a kismúzeum létrejöttének üzenete, hogy Székelyföld számára fontos a műszaki fejlődés, Péter Sándor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Háromszéki elnöke pedig azt hangsúlyozta, mivel az eszközök működnek, élő múzeumról van szó, amely didaktikai célokra is használható. Fleckhamer Ottó, a Háromszéki Közösségi Alapítvány elnöke elmondta, amikor a támogatási kérelem a szervezethez érkezett, nem gondolkoztak annak hasznosságán, félretettek másik két kisebb pályázatot, és megítélték a kért összeget. A főtámogató HKA mellett helyi cégek, az iskola volt és jelenlegi diákjai, az amatőr rádióklub, a pedagógusközösség is sokat segített a múzeum létrejöttében – nekik mondott köszönetet Csáky Ernő. Az alapító elmondta, a gyűjtemény 1980 óta látható, tíz kiállításon és négy bemutatón tizenötezer látogató ismerhette meg a berendezéseket, amelyek működnek, kipróbálhatóak. Csáky hangsúlyozta, Puskás Tivadar ma is példakép mindannyiunk számára, a kismúzeum létrehozásával az volt a szándékuk, hogy kézzelfogható közelségbe hozzák a hírközlés múltját és jelenét, hangsúlyozzák, a tudás jövőt építő szerepét. Ion Cerăceanu tábornok, kutató, a Bukaresti Távközlési és Informatikai Múzeum alapítója és vezetője méltatta a kismúzeumot és létrehozóinak ajándék könyveket, valamint a Pro Muzeum Egyesület tagsági könyvét adta át. Ajándékkal érkezett a Budapesti Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület elnöke, Rajnai Zoltán is. Szervezetük Csáky Ernőt örökös tiszteletbeli taggá fogadta, okleveleket és ajándék plakettet adott át a múzeumalapítóknak, valamint az iskolának. Miholcsa Gyula az RTV magyar adása részéről egy négy dokumentumfilmből álló, a távközlés történetét bemutató sorozatot nyújtott át, Domokos Zsuzsanna, az iskola egykori tanára saját, első generációs laptopját adományozta a múzeumnak. A köszöntők sorát Komlóssy József György, a Kelet-Közép-európai Nemzeti Kisebbségeket Támogató Tanács alelnöke zárta, aki hangsúlyozta, Puskás Tivadar úgy forgatta talentumait, hogy nem feledkezett meg arról, honnan jött – utalva a Budapesten született feltaláló gyergyóditrói gyökereire –, és leszögezte: az emberi szabadságjogok legfontosabbika az identitás szabad megvallása. Ahhoz, hogy hazánkat és nemzetünket szolgálhassuk, az azonos értékeket valló emberekkel kell kapcsolatokat kialakítanunk – mondotta. Szalagvágás után leleplezték a Túri-Török Tibor által készített Puskás Tivadar-domborművet a kismúzeum bejárati folyosóján, ahol a feltaláló életútját és munkásságát bemutató ismertetők kaptak helyet, egy másik folyosón az iskola történetéből és diákjainak vizsgadolgozataiból kap ízelítőt a látogató. A termekben kronológiai sorrendben eszközök révén követhetjük a kommunikáció és a számítógépek történetét, megtaláljuk a Titanic rádiós kabinjának utánzatát, katonai hírközlő eszközöket, távírókat, rádiókat, őstelefonközpontokat. Az immár a Puskás Tivadar Művelődési, Műszaki-Tudományos Alapítvány tulajdonát képező gyűjtemény mától látogatható, a tanítási órákon kívüli időpontban egyeztetni kell az iskolával. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 22.Beszerveznének engem is (Egy megfigyelt család /24.)A Securitate eredményesnek minősíthető munkájához hatékony, megbízható informátorok kellettek. Ezekből azonban kevés volt, mert tanult, intelligens és önleplezéshez tartósan értő „munkatárs” (együttműködő) csak ritkán akadt. Aranyat ért az a sikerrel megkörnyékezett személy, aki politikai elítéltként szabadult a börtönből, és nem volt elég türelme a kezdeti mellőzést és anyagi nehézségeket a jobb jövő reményében elviselni. Mert ilyen is akadt, és a megbízhatóságot, együttérzést megjátszva hozta veszélyes helyzetbe embertársait. Annak ellenére, hogy a legtöbb rám állított ügynök és forrás azt jelentette rólam, hogy zárkózott, otthoni látogatót nem fogadó, magányos és politikai témákat messze elkerülő ember vagyok, mégis megpróbáltak beszervezni a nyolcvanas évek elején. Így aztán azt is tudom – saját tapasztalatból –, hogyan környékezik meg az embert. Azonban nem a legalkalmasabb utat választották, mert egy nálam jóval fiatalabb és azonnal felismerhetően tapasztalatlan szekust küldtek hozzám (lehetséges, hogy csupán gyakorlati vizsgatétel voltam számára). Kellemetlenséget azonban tudott okozni. Miután már az első beszélgetések során kiderült, hogy fölösleges bármilyen csalit bevetni, elkezdett a munkahelyemen hívogatni. Ha a hivatali telefont valamelyik munkatársam vette fel, rögtön gyanakodni kezdett az ismeretlen hang hallatán, és lehetséges, hogy gyanakvását mással is megosztotta. Aztán egy délelőtt a Securitate mindenki által ismert székházába hivatott. Megsétáltatott társaságában a főtéren, amikor a legtöbben korzóztak. Sőt, még a László Ferenc utca egyik négyemeletes épületébe is el kellett mennem vele, egy titkos lakásba. Mindez – miközben a dossziémból elolvasottak alapján hol erről, hol arról faggatott – egyértelműen a lejáratásomra szolgált. Mivel a rettegett Securitate embereit általában ismerték, azt hihették az ismerőseim, hogy nekik dolgozom. De azért megpróbálkozott kecsegtetni némely, e „munkából” származó előnnyel is. Csak egyikről a néhány efféle ajánlat közül, hogy ez emberfajta primitívségét elképzelhessük. Ekkoriban – bár még nem váltam el az első feleségemtől – elköltöztem közös lakásunkból, és volt barátnőm. Tudva ezt a szekus, felajánlotta – féltékeny természetemre alapozva –, hogy megfigyelik, nem csal-e meg engem? Arról nem is beszélve, hogy az akkori Vörös bárban (a Csíki utca sarkán) – amely intenzív lehallgatásokra volt berendezve – szánt nekem is állami alapból fizetett törzshelyet. Mintegy két-három hónap után végleg felhagyott a próbálkozással. A megfigyelési anyagomban nincs utalás erre a történetre. De találtam Csaba öcsém anyagában rá vonatkozót (kép), amelyből az tűnik ki, hogy börtönévei alatt nem szervezték be és nem is állítottak rá senkit (ez nem igaz) megfigyelésére. Puskás Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 29.Követés (Egy megfigyelt család, 25.)A Securitate egyik módszeréről van szó, amely azt a célt szolgálja, hogy a megfigyelés alatt tartott személy titkos követésével felfedezzék azt, hogy kikkel tart kapcsolatot. Ha szükséges, fényképet is készítenek a találkozóról. Ehhez nem kevés jártasság is kell, mert a gyanakvó követett hamar rájöhet, hogy valaki a nyomában van. Édesapám megfigyelésénél gyakran alkalmazták a követés (filaj = F) eljárást. Rendszerint ezt az egyébként fölösleges és semmi következtetésre nem alkalmas tevékenységet egy magasabb rangú szekus tiszt gyakorolta, ahogy ez a rendelkezésemre bocsátott dossziéból is kiderül. Talán magyarázatul szolgálhat édesapámnak az a szokása, hogy pusztán egészsége miatt, idősebb korában Kolozsvár főterét többször körbejárta, nézelődve, olykor kirakatok előtt meg-megállva, s ha ismerőssel találkozott, szót váltottak. A Szent Mihály-templommal szemben van a római katolikus plébánia, ide be-betért, hogy pap ismerőseivel vagy Bartha Ignáccal (aki, mint kiderült, „Bărbosu” néven besúgó volt) egyet politizáljon. Ezekről az alkalmakról „Bărbosu” számos jelentést adott tartótisztjének. Jogászként az egyházmegye jogtanácsosi tisztségét is betöltötte. Becsületes édesapám elképzelhetetlennek tartotta volna, hogy őt feljelentse egy volt magyar országgyűlési képviselő, akivel együtt raboskodott Szamosújváron 1947-ben... 1980. január 10-én Pop Silviu alezredes jelenti, hogy „Károly” (édesapám titkosított neve) megállt a Someșul falatozó előtt, és mintegy két percig nézte, hogy takarítják el a havat az egyetemisták. Az egyiket ismerte, köszöntötték egymást, váltottak néhány szót, majd elváltak. Ezután hazament (akkor a Szentegyház utca – most Iuliu Maniu – 4. szám alatt, tehát a főtérhez egészen közel laktunk). Megjegyzi Pop alezredes, hogy követték „Károlyt” 1979. szeptember 27-én, 1979. október 27-én, 1979. november 9-én és 1979. december 27-én is, de egyik sem eredményezett gyanús eseményt (1. dokumentum). Ugyanebben az évben szeptember 24-én azt jelenti Pop alezredes, hogy édesapám barna öltönybe, fehér ingbe és zöld nyakkendőbe öltözve elhagyta lakhelyét, a Március 6. utcán és Szabadság téren haladva megállt a cipőbolt, majd az ajándékbolt kirakatánál, s 17.30-kor bement a 16. szám alatti plébániára, „a papokhoz”, ahonnan 19.50-kor jött ki és hazament (2. dokumentum). Ezt a „fontos” feladatot pedig egy alezredesre kellett bíznia a Securitaténak! Sírjunk, vagy nevessünk? (Mégis jó volt, hogy így történt. Legalább, ha rosszul lett volna édesapám, rögtön akadt volna segítsége...) Puskás Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. október 6.Mi járhat a fejükben?... (Egy megfigyelt család, 26.)A diktatúrák legfélelmetesebb ellensége a gondolkodó agy és a néma száj. Fokozottan érvényes ez a kommunistákra, mivel a beszélő szájak csak kedvükre valót mondanak. De mert ingatag az önbizalmuk, és mindenütt összeesküvést sejtő gyanakvásuk határtalan, számukra nincs őszinte párttag és a román néphez hű nemzetiségi, ezért napi feladatuk azokat a közösségeket megfigyelni, ahol ugyanazok az emberek többen és gyakrabban találkoznak. Árpád öcsém kiterjedt levelezése és személyes kapcsolatai családunk más tagjaihoz hasonlítva jóval gyakoribbak voltak, a rokonokon kívül több férfival és nővel váltott levelet s találkozott erdélyi városokban és Magyarországon. A Securitate számára ez a életforma felettébb gyanúsnak tűnt. Különösen az egykori évfolyam- és osztálytársaival rendezett összejövetelek, leginkább Nagyváradon, ahol Szilágyi István (a közéletben ismert Szilágyi Zsolt édesapja) volt évfolyamtársa élt. Információkat gyűjtenek róla is. Megkeresésükre a nagyváradi szeku írásban közli, hogy Szilágyi István párttag nem szerepel a nyilvántartásukban... A dosszié egy másik dokumentuma szerint Kolozsváron egy informátort kellene ráállítani öcsémre, aki „a testvére nevében” (azaz az enyémben) megkeresné, s adatokat szerezne a fivérek közötti „egyes ellenséges tevékenységek terén” létező kapcsolatról, illetve, hogy Árpád öcsém milyen kapcsolatokat tart fenn külföldi személyekkel. Akik még emlékeznek ezekre a rettegésben és nélkülözésben töltött évekre, tudják, hogy minden társas alkalom egyben a hírszerzés lehetőségét is adta. Nem volt munkahely, rokoni összejövetel, kirándulás vagy érettségi találkozó, ahol ne lett volna egy megbízott ügynök. Ő aztán írásban vagy szóban jelentette a történteket a tartótisztjének. Az már csak az informátor jellemén múlott, hogy az „államellenes” kijelentéseket vagy politikai állásfoglalásokat híven továbbította-e, avagy eltitkolta, és semleges hangú beszámolót írt. Árpád az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet vegyszer- és laboratóriumieszköz-raktárának volt a vezetője. A takarítónő volt az egyetlen alkalmazott rajta kívül. Hivatalból jött, hogy rávegyék jelentésadásra. De mert „veszélyes mérgek” is voltak a leltárában, az is felmerült a szeku embereiben, hogy ezek is lehetnek különböző „akciók” eszközei. Ezért – mint a mellékelt dokumentumban áll – sikerült megszerezniük a raktárkulcs lenyomatát, ami lehetővé teszi a titkos (ház)kutatást és „T eszközök”, azaz lehallgatókészülékek felszerelését. Ehhez elkészült a raktár helyszínrajza is, ahol a megfigyelt személynek (Árpád öcsém) „egy irodája van (íróasztallal, székekkel és több szekrénnyel)”. Ami a találkozókat illeti, semmi érdemlegeset nem rögzítettek, és a nőismerőseivel kapcsolatos zsarolások sem vezettek megfélemlítésre, felesége, Ági férje melletti kiállása töretlen maradt. Puskás Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. január 6.Erdélyi származású ’56-osok a bitófánAz 1957 elejére megszilárdulni látszó Kádár-rendszer vérbírói segítségével hozzálátott a még évekig tartó bosszúhadjáratához. Két erdélyi származású forradalmár kivégzésére 1957. január 19-én – hatvan éve – került sor. Szabó Jánost (Zaguzsén, 1897. szeptember 17.–Budapest, 1957. január 19.), a Széna téri jelentős ellenállási csoport parancsnokát mindenki csak Szabó bácsinak szólította. Dudás József (Marosvásárhely, 1912. szeptember 22.–Budapest, 1957. január 19.), a kalandos életű műszaki mérnök ellenmondásos tevékenysége a forradalom radikális szárnyához tartozott, nem ismerte el Nagy Imre kormányát. Szabó János és Dudás József a társadalmi igazság elkötelezett híve volt, sok ezer magyarhoz hasonlóan fegyvert ragadtak, amikor azt tapasztalták, hogy Rákosi–Gerő bandája miatt Magyarország a koncepciós perek és kivégzések, a romló gazdasági helyzet kettős átkának a terhét viseli. A Krassó-Szörény megyében született, gyermekkorától árvaságra jutott Szabó János 1942-ben telepedett át Budapestre. A sokáig állástalan gépkocsivezető, meggyőződve a pártbeliek önzéséről (nem segítették álláshoz) polgári pártok tagja lett 1947-ig. Sikertelen Nyugatra szökése után, rövid börtönbüntetését letöltve, 1950-től gépkocsivezető. Mivel a jugoszlávok adták vissza 1949-ben, az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) 1953-ban kémtevékenységgel vádolta meg, és kilenc hónapi kegyetlen vallatás után engedték szabadon. Meggyőződéssel állt be a Széna téri fegyveresek jelentős budai területeket ellenőrző csapatába 1956. október 26-án, majd parancsnokuk lett. Többnyire fiatal forradalmárok rajongtak nagy bajszú vezérükért. Népszerűségét látva, Dudás József meg akarta bízni valamennyi forradalmi fegyveres csoportosulás ellenőrzésével, amit Szabó bácsi nem vállalt. Csoportja november 4-e után is felvette a harcot a Budapestre betörő szovjet csapatokkal. Miután feloszlatta megfogyatkozott és szétvert csapatát, felesége hiába kérte, hogy tűnjön el. Szabó bácsi ebédelt, amikor november 19-én letartóztatták. Dudás József mérnök részt vett az erdélyi illegális kommunista párt akcióiban. Több városban élt (Brassó, Kolozsvár) és tevékenykedett. Számos – később vezető – kommunistával ismerkedett meg (Gheorghe Ghorghiu-Dej, Ana Pauker, Mogyorósi Sándor stb.), miután 1933-ban a Temesváron szervezett sztrájk vádlottjaként kilenc év börtönre ítélték. 1939-ben szabadult ki, és a bécsi döntés után Budapestre költözött. Részt vett 1944-ben a németellenes fegyveres ellenállásban, és tagja volt Horthy kormányzó megbízásából a fegyverszüneti tárgyalásokra a Szovjetunióba menesztett küldöttségnek. A kommunista Románia 1951-ben azzal a váddal kéri ki Magyarországtól, hogy besúgó volt, majd 1954-ben visszamehet, mivel nem tudják rábizonyítani. 1956. október 27-én kapcsolódik be a forradalmi mozgalomba. Lelkesítő beszédet mond előbb a Margit hídnál Veress Péter védelmében, majd másnap, 28-án a Széna téri ellenállókat buzdítja a kitartásra. November 2-án a Szabad Nép Blaha Lujza téri székházát foglalja el mintegy 200 fős csapatával. Nem ismeri el a Nagy Imre-kormányt, ezért letartóztatását kezdeményezik. Néhány zavarkeltő megmozdulás után elveszíti tekintélyét emberei előtt, és elhagyják. A megtorlásokat irányító és elrendelő szovjet katonai vezetők Dudás József és Szabó János letartóztatását és fellebbezés lehetősége nélküli halálos ítéletük kimondását követelik a magyar statáriális katonai törvényszéktől. A két hazánkfia a politikai bosszú első áldozata, mártírja volt. Puskás Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. január 20.Nincs hírünk IstratérólConstantin Teodor Istrate, a szamosújvári börtön tisztje és rövid ideig parancsnoka ellen a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és Száműzöttek Emlékét Ápoló Bizottság (IICCMER) tavaly emelt vádat emberiesség elleni bűncselekmények miatt. A most 88 éves, kegyetlenségéről és hatalmaskodásáról a börtönben Napóleon néven emlegetett, főhadnagyi rangú tiszt hatáskörét meghaladó tettekre ragadtatta magát. Bár én nem részesültem a specialitásának tekintett, székkel és asztallábbal saját kezűleg végrehajtott ütlegeléseiben, elegen voltak ennek és más sajátos módszereinek megszenvedői. Még egyet említek: egy szűk szekrény terjedelmű, és csak állva tartózkodást megengedő „cellát” olykor két, háttal egymásnak fordított rab lakóhelyéül jelölt ki, akik három napig kenyéren és vízen éltek ebben a helyzetben. Láttam, amikor egyikük szabadult ebből a „dobozból”: járni nem tudott és a mellkasáig eldagadt. Ám azonnal munkába kellett állnia...Ha még ez a gazember valakit érdekel, bemutatom őt. A Suceava megyei Malin faluban született 1929-ben, néhány év elemi iskola után iskolaszolga lett. 1947-ben ifjú kommunistaként szervezi a környék paraszt fiataljait, majd 1948-ban katonának vonul be, a belügyi alakulatokhoz kerül. Elvégzi 1950-ben az altiszti iskolát, majd 1953-ban a tisztit, és alhadnagyként az oneşti-i és cernavodai munkatáborok tisztje. A szamosújvári börtönhöz 1954-ben kerül. Itt ő lesz a halálra ítéltek kivégző osztagának a parancsnoka, 28 halálos ítéletet vezényel le. A börtönparancsnoki megbízatás viszonylag rövid ideig, 1958 februárjától 1959 márciusáig tart. Ismeretlen okból (?) 1962-ben főhadnagyi rangban leszerelik, és kinevezik a szamosújvári tanács végrehajtó bizottsága elnökének. Azonban 1967-ben szépen ívelő karrierje véget ér: a közpénzből tetszése szerint szórakozó és szórakoztató Istratét sikkasztás miatt tíz év börtönbüntetésre ítélik. Akkori „szűkös” élelmezését folyamatos vamzer (börtönbesúgó) tevékenységével javítja fel. Ezt a rendszer számára hasznos szokását különböző munkahelyein akkor is gyakorolja, amikor 1972-ben kiszabadul. Tíz év múlva, 1982-ben költözik a Temes megyei Újpécsre, ahol ma is él. Mi, akik hatalmaskodását és kegyetlenkedését közvetve vagy közvetlenül megszenvedtük, azt szeretnénk tudni, hogy hol tart a büntetőeljárás napjainkban – vagy megvárják, míg elviszi az ördög? Puskás Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. február 1.A szolidaritás áraSepsiszentgyörgyön az ‘56-os vándorkiállítás Pénteken nyitották meg Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban az 1956-os szabadságharc főbb erdélyi vonatkozásait bemutató vándorkiállítást, amelyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében a magyarországi 1956-os Emlékbizottság támogatásával indítottak útjára még a múlt évben. A tárlat a legfőbb szervezkedéseket, csoportokat, valamint azok vezéregyéniségeit mutatja be, továbbá felidézi a pártállam által alkalmazott aránytalanul vad megtorlási folyamatot. A megjelenteket Kátai Zsuzsánna, az EMNT sepsiszéki elnöke, valamint Sándor Krisztina, a szervezet országos ügyvezető elnöke köszöntötte. Úgy értékelték: a szabadságharc hőseiről nem lehet elégszer beszélni, ugyanakkor az események, történések megismerése kiemelt fontossággal bír a ma élők számára is, hiszen hosszú ideig az akkori hatalom tudatosan igyekezett megakadályozni történelmünk e szeletének pontos megismerését. Kátai Zsuzsanna rámutatott: 1956 hősei a nemzeti szuverenitás visszaszerzéséért harcoltak Budapesten, hogy egy független és szabad országban élhessenek. Az erdélyi ’56 elsősorban a szolidaritásról szólt. Sándor Krisztina szerint a kiállítás vitathatatlan érdeme, hogy kizárólag Erdélyről szól, hiszen míg a szabadságharc magyarországi hőseiről már viszonylag sokat tudni, Moyses Mártonról, Dávid Gyuláról és a többiekről kevés szó esik. A történelmi visszatekintőről, valamint a kiállítás anyagának ismertetéséről Nagy Éva, a Plugor Sándor Művészeti Líceum oktatója, Rab Sándor, a Székely Mikó Kollégium, valamint a Református Kollégium pedagógusa, történelem szakos tanára gondoskodott. Nagy Éva kitért arra, milyen előzmények vezettek oda, hogy az erdélyi magyarság feltétlen szolidaritással viszonyult a magyarországi eseményekhez, s arra is, hogy a szervezkedések, csoportok tevékenységéhez képest mennyire aránytalanul nagyok voltak a pártállam megtorló intézkedései. Rab Sándor alapos előzményismertetésben beszélt a hallgatóságnak arról az eseményről, amely szerinte a jelenkori magyar történelem egyik tragédiája. Előadását, amelyben a budapesti események és a nemzetközi helyzet is helyet kapott, valamint az erdélyi utórezgések, egy legendássá vált idézettel zárta, amely Borisz Jelcin egykori orosz elnök szájából hangzott el: „A kommunizmus 1956 októberében Budapest utcáin bukott meg.” Puskás Attila egykori politikai fogoly arra emlékeztetett, hogy „Romániában nem léteztek azok a feltételek, amelyek lehetővé tették volna, hogy 1956-ban vagy az elkövetkező két-három évben a rendszer megbuktatása megtörténhessen.” Hozzátette: a diktatúra fenntartása érdekében a pártállam kihasználta a kolozsvári, nagyváradi, székelyföldi, temesvári csoportok sok esetben ártatlan próbálkozásnak tekinthető gesztusait, és államellenes cselekedetek címen koncepciós perek sokaságát gyártotta. A romániai ’56 ezért inkább csak áldozatokról szól, akik életükkel vagy kemény börtönévekkel fizettek azért, hogy a kommunista önkényuralom kellően „le tudja nyomni a társadalom azon rétegeinek a fejét, amelyek tiltakozni akartak volna” – fogalmazott. Puskás Attila a perek hangulatával kapcsolatos személyes tapasztalatairól, és a vádalkotás vérlázító eszközeiről is beszélt. Zárásként Tánczos András tanár Márai Sándor Mennyből az angyal című versét mondta el. Nagy D. István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. február 12.Magyarörmény közösségekről szóló kiadványokat mutattak beKét frissen megjelent kiadványt ismertettek pénteken a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban. Mindkét kiadvány azt hivatott bemutatni, hogy az erdélyi magyarörmények ma is élő közösséget alkotnak. A szépvízi örmények című kötet az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége kiadásában 2016-ban jelent meg, és a magyarörmény közösségeket bemutató sorozat második könyve. A szépvízi örmény katolikus templom felújítása után kiadott kötet betekintést nyújt a szépvízi örmény közösség történetébe és mai életébe. Az írások szerzői: Bogos Mária, Gál Hunor, Pál Emese, Puskás Attila és Bíró Melinda. Az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége tavaly decemberben adta ki folyóiratát, Magyarörmény Élő Örökség címmel, Erdélyi hírlap alcímmel az erdélyi magyarörmény közösség és a velük rokonszenvező közönség számára. „Ez a könyv és a folyóirat létrejötte jócskán továbbmutat azon, hogy majd valamikor a könyvtárakban a kutatóknak több forrásmunkájuk lesz az erdélyi magyarörmény közösség kultúrájával kapcsolatban. A kötet és a folyóirat kijelölt feladata, hogy a magyar és az örmény nemzet évszázadok alatt összefonódott erdélyi kultúráját őrizze és továbbörökítse. Azt a kultúrát, amelyért őseink nagyon sokszor a vérüket adták. Őseink véráldozata arra predesztinál minket és szent kötelességünkké teszi azt, hogy továbbadjuk a következő generációnknak, gyermekeinknek és unokáinknak ezt az örökséget, ezt a szellemi terméket, amit kaptunk őseinktől” – fogalmazott Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről jelen levő Kőrösi Viktor Dávid konzul. A kötet három jelen levő szerzőjével – Puskás Attila, Bogos Mária, Gál Hunor – Sarány István újságíró beszélgetett. Kérdésére, hogy milyen igény hozta létre az Erdélyi Magyarörmény Szövetséget, Puskás Attila, a szövetség elnöke elmondta, hogy a közösségi igényre válaszoltak, amikor megalapították. Elsősorban azért, mert a Kárpát-medencében itt él manapság a legnépesebb örmény közösség. Ugyanakkor azt vették észre, hogy az idősebb generáció próbálta éltetni ezt a közösséget, a közép- és fiatalabb generációkhoz tartozók viszont keveset tudtak őseik történetéről, mert a kommunizmus idejében nem lehetett erről beszélni. „Ezt az örökséget elhallgatni történelmi felelőtlenség. De egyedül ezt a hatalmas örökséget nem tudjuk áthagyományozni, és innen jött a szövetség gondolata. Mindenki azt teszi bele ebbe a szövetségbe, amije van: van, aki pályázni tud, van, aki szervezni, van, aki írni. Azért is született a szövetség, hogy valamilyen formában együttesen tudjuk a magyarörménységet a Kárpát-medencében bemutatni.” Rámutatott, arra törekednek, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy ez egy élő közösség. Bogos Mária, a kötet egy másik szerzője arról számolt be a szép számmal jelen levő érdeklődőknek, hogy hogyan kezdte el az örmények történelmét kutatni, mesélt a valamikor Szépvízen működő nyomdáról és kaszinóról is, valamint a magyarörmény közösség szervezeteiről. A kötetben rövid bevezető található az örménység történetéről, terjedelmesebb írások olvashatók a felújított szépvízi örmény templomról és az örmény temetőről. Gál Hunor elmondta, szerették volna, ha a kiadványok a mának is tudnak üzenni. „Ez egyfajta gyökérkeresés mind a szépvíziek, mind az erdélyi magyarörmények számára. Ezek a kiadványok nekünk szólnak, rólunk szólnak, és mindenki hozzáteheti a kicsi törénését.” A Magyarörmény Élő Örökség című, Erdélyi hírlap alcímű folyóirat első számát Nagy Gyöngyvér ismertette. A Marosvásárhelyen készülő lap negyedévenként jelenik majd meg, és átfogja az Erdélyben működő magyarörmény szervezeteket. A hírlap az erdéyi magyarörmények szervezeti életét, eseményeit, kultúráját, gasztronómiai hagyományait, múltját és jelenét hivatott bemutatni. Csíkszeredában azt jelenti ez a lap, hogy az itteni örmények is bekapcsolódtak az erdélyi örmény vérkeringésbe – hangsúlyozta Nagy Gyöngyvér. Péter Beáta Székelyhon.ro 2017. március 4.A népművelés szolgálatábanKovásznai Fábián Ernő Népfőiskola Kovászna kis város, de nem szűkölködik közművelődési eseményekben. Az ajánlat nagy, sokszor egymásra is tevődnek az események. A Kádár László Képtárban egymást követik a tárlatok, az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub mágnesként vonzza a literatúra kedvelőit, több színtársulat, kórus, zenekar, tánccsoport tart előadásokat, az egyházközösségek a kulturális életből is kiveszik részüket, a művelődési központ megnyitása új színfoltot vitt a város életébe, szellemiségét gazdagítja a Fábián Ernő Népfőiskola is. Vezetőjével, Balogh Zoltánnal, a kovásznai belvárosi egyházközség lelkipásztorával, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperesével beszélgettünk a kör tevékenységéről. A kovásznai népfőiskola a kilencvenes évek elejétől működik a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fiókintézményeként. Célja, hogy a kovásznai közösség rálátást kapjon a világban történő nagy eseményekre, nagyjaink, történelmünk jeles évfordulóira. Ugyanakkor figyelemmel követik az anyaországuktól elszakadt kisebbségek körüli történéseket is. Fontos, hogy felszínre kerüljenek a magyarság aktuális fájdalmai, nehézségei – számolt be az esperes. A népfőiskola ajtaja bárki előtt nyitva áll, az előadásokra minden hónap első keddjének délutánján kerül sor a városi művelődési házban (korábban hétfő volt a megszokott időpont). Állandó hallgatói köre mintegy ötven személyre tehető, de az előadások függvényében mindig vannak jelen újabb érdeklődők is. Az előadásokat plakátokkal, személyre szóló meghívókkal, a sajtóban népszerűsítik. Örvendetes, hogy a fiatalság is fogékony a népfőiskola ajánlata iránt, a mindennapok nagy taposómalmában, az örök rohanásban is tudnak időt szakítani egy-egy előadásra. Az ifjak a történelem iránt érzékenyek nagyon – méltatta a fiatalok hozzáállását Balogh Zoltán. Épp ezért számos előadást szentelnek a „történelem helyreállításának”, így a népfőiskolán egészen más megvilágításban ismerhetik meg a történelmet, mint azzal az iskolai oktatásban szembesülhetnek. A hagyományőrzés, a régészeti kutatások eredményeinek bemutatása, a magyarság eredetének boncolgatása ugyancsak a kedvelt témák közé tartozik, a sorból nem maradhat ki Kőrösi Csoma Sándor életműve sem. Az elmúlt évben olyan személyiségek voltak a meghívottak között, mint Marosán Csaba kolozsvári színész, Czeglédi Katalin nyelvész, nyelvészeti-őstörténész, az altajisztika doktora, nyelvtanár, Csinta Samu újságíró, Puskás Bálint Zoltán alkotmánybíró, Balázs Lajos egyetemi docens, Jánó Mihály művészettörténész, Székely Zsolt régész, Szekeres Attila István heraldikus, Szakály Sándor professzor, a budapesti Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, Raffay Ernő történész professzor, Mandics György tanár, költő, író, újságíró, esszéíró, rovásíráskutató, Puskás Attila nyugalmazott tanár. Szorosan együttműködnek a népművelésben részt vállaló civil szervezetekkel, valamint a csernátoni Haszmann Pál Múzeummal, a Székely Nemzeti Múzeummal. Idénre is vannak már konkrét tervek. Március idusában Marosvásárhelyről hoznak előadást, hagyományőrző csoport fellépésével egybekötve a forradalom körüli események kerülnek a középpontba. Ezt követően a Kőrösi Csoma Sándor Napokhoz kapcsolódóan a Csoma-kutatások kerülnek előtérbe. Nagy tervet is dédelget Balogh Zoltán: a Balassi Intézet által korábban nagyvárosokba elvitt történelmi előadás-sorozatát szeretné Kovásznára csalogatni. Hiába végez közművelődési munkát, a kovásznai népfőiskola sem mentesül az anyagi háttér biztosításának körülményességétől. Fel kell vállalni az előadók utazási költségeit, szállás-kiadásait. Kevés tagsági díj folyik be a kasszába, a pályázati úton elnyert pénzek jelentik a másik jövedelemforrást. A pályázatok elkészítését a Kőrösi-egyesület elnöke, Gazda József nyugalmazott tanár korát meghazudtoló lendülettel vállalja, bonyolítja le – emelte ki Balogh Zoltán. A terhek vállalásában azonban számíthatnak a barátokra, önkéntesekre, akik saját otthonukba fogadják be a vendég előadókat, megosztják velük asztalukat is – értékelte a közösségi hozzáállást az esperes. Kovászna lakosságának hozzáállása arra ösztönöz, hogy minden körülmények között folytatni kell a népfőiskolában zajló munkát, tovább kell vinni a már hagyományosnak mondható népművelési feladatot – zárta a beszélgetést Balogh Zoltán. Bokor Gábor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 21.Beszélő irodalom a Szent György NapokonMagyarországi alkotók, helyi szerzők és a kortárs román irodalom szereplői is jelen lesznek a szombaton kezdődő Szent György Napokon. A városünnep keretében az alkotók részvételével mutatják be a Kojot című, Kostyál Márk rendezte új magyar filmdrámát. Tartalmi változatosság, sokszínűség jellemzi az idei Szent György Napok irodalmi kínálatát. A szervezők igyekeztek egyensúlyt biztosítani: a meghívottak között egyformán jelen vannak magyarországi alkotók, helyi szerzők és a román kortárs irodalom meghatározó szereplői – összegezte csütörtöki sajtótájékoztatóján Szonda Szabolcs. Az április 22. és 30. között szervezendő, 26. városnapok kulturális hetének társszervezője, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója leszögezte, mérvadó szerzőket hívtak meg, igyekeznek olyan jelenségeket, tematikai és szerzői vonulatokat felmutatni, amelyek meghatározóak jelenleg az irodalomban. A régió kultúrtörténete szempontjából két fontos kötetet mutatnak be: Puskás Attila Utak és ösvények – Erdélyi magyar sors, valamint Nagy Lajos Orvosainkra emlékezünk című könyvét. A beszélő irodalom sorozatban Németh Gábor író, forgatókönyvíró és Kemény István író visszatérő vendégek, a két József Attila-díjas szerzővel Szegő János kritikus, szerkesztő beszélget. Az eseményeken nemcsak az alkotók műhelyébe, műveire engednek betekintést, hanem kontextusba is helyezik az alkotásokat. A román kortárs irodalom két jeles képviselője, Simona Popescu és Cristian Teodorescu mutatkoznak be a sepsiszentgyörgyieknek, velük Adrian Lăcătuș irodalomkritikus beszélget. Szonda Szabolcs hangsúlyozta, az elmúlt években sikeresen próbálkoztak a műfajok elegyítésével, idén a ConTeiner sorozatban lesz KocsmaBeat zenés felolvasóest Czinki Ferenc magyarországi íróval, bemutatkozik Kiss Tibor Noé transznemű író és Paul Arva Mină de gânduri című kötete alapján zenés irodalmi előadásra kerül sor. A Szent György Napok kulturális hete szombaton kezdődik, a nyitó hangverseny a QueenClassics by Vlad Maistorovici lesz a Bukaresti Szimfonikus Zenekar közreműködésével. A részletes program megtalálható a Szentgyörgynapok.ro honlapon. Közönségtalálkozó a Kojot című film alkotóival A Szent György Napok keretében szombaton 20 órától láthatja a közönség a Kojot című magyar filmdrámát a Cityplex Művész Moziban. A vetítést követően közönségtalálkozót tartanak az alkotókkal, jelen lesz: Kostyál Márk rendező és a filmben szereplő két sepsiszentgyörgyi színész: Mátray László és Orbán Levente. A beszélgetést Jakab-Benke Nándor filmkritikus vezeti. Jegyek elővételben a Művész Mozi by Cityplex jegypénztárában kaphatók. A Kojotot vasárnap 17 órától és hétfőn 20.30-tól is megtekinthetik az érdeklődők. „Fülledt forróság, kisvárosi sivárság, kimondatlan társadalmi problémák, hierarchiaharcok. Ez Tűzkő városa, valahol Magyarországon, valamikor mostanában. Ide érkezik Misi, aki megörökölte nagyapja házát és birtokát. Misi kiábrándult, frusztrált, folyton menekülő fiatal, aki nem találja a szerepét az életében, munkájában, párkapcsolatában. Misi nekikezd a ház építésének néhány segítőjével, de ez sérti a környék oligarcháinak érdekeit. Súlyos harc kezdődik a földért, a szerelemért, az életért. Misi minden szempontból igazi kojottá, prérifarkassá válik. A Kojot egy igazi easternfilm, különleges képi világgal” – olvasható Kostyál Márk alkotásáról. Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár) 2017. április 26.Családi történetbe ágyazott történelem (Bemutatták Puskás Attila könyvét)Visszafogott családi történet, de egyben kor- és kórrajz is Puskás Attila Utak és ösvények című, a Háromszékben részletekben megjelent önéletrajzi írásainak kibővített, kiegészített gyűjteményes kötete, amelyet a szerző és Ferencz Csaba, a könyv szerkesztője tegnap délután mutatott be a Bod Péter Megyei Könyvtárban. A 20. század nehéz körülményeket teremtett a megélhetéshez, főként az olyan polgári értéket valló és képviselő családok számára, mint a Puskás család, mely az értelmiség valós szerepét vállalta – holott a két világégés, majd a kommunista rendszer nem kedvezett a közösségi szerepvállalásnak. Az átélt borzalmak ellenére mégis visszafogott családi történet a Puskás Attiláé, de visszafogott olyan szempontból is, hogy emlékezéseiben saját kálváriáját a szerző nem akarta előtérbe helyezni – mondta felvezetőjében Ferencz Csaba. Az évek során a lapunkban megjelent írásainak személyes hangvételét sokan kifogásolták, reagált Puskás Attila, de véleménye szerint ha valaki környezetéről ír, azt csakis őszintén tegye – vagy egyáltalán. Könyvének első része kolozsvári gyerek- és fiatalkorát mutatja be, a „csendes Petőfi utcát”, amely most nagyon forgalmas és Avram Iancunak hívják, ez az előzmény szükséges volt annak megértéséhez, miért nem tudta a kommunista politikai rendőrség megtörni azt a családot, amelynek négy tagját üldözte – mondta Puskás Attila. „A szeku tevékenysége kipukkadt lufi volt, olyan embereket tartottak félelemben, akik a rendszer ellen nem tettek semmit. Mi és még sok százezer ember azt a szerepet töltöttük be, hogy a többi milliók befogják szájukat, látva meghurcoltatásunkat, vakon engedelmeskedjenek, és ne is próbáljanak lázadni”, osztotta meg következtetését Puskás Attila, akit 1959-ben a csíkszeredai tanár-diák koncepciós per fővádlottjaként húsz év kényszermunkára ítéltek. Akik politikai börtönökből szabadultak, értékes emberei voltak a Securitaténak, megpróbálták beszervezni őket – aki ellenállt, mint Puskás Attila is, azt a rendszer összeomlásáig megfigyelték. „Homályos sejtés mindenkiben volt arról, hogy minden lépését követik, körbe voltunk véve besúgókkal, volt köztük olyan ostoba is, akiről tudtuk, hogy a szekunak dolgozik, de a valóságot az egykori megfigyelési dossziéink megismerése fedte fel” – mondta. Kérdésre válaszolva úgy nyilatkozott, megbocsátani csak annak lehet, aki bocsánatot kér – ő egyetlen ilyen emberrel találkozott. „Pedig az egykori besúgók, szekus tisztek itt élnek közöttünk, nem is törődnek azzal, hogy megbocsátunk-e vagy sem, holott ezek az emberek nagy kárt okoztak a társadalomban, nekik nagyon sokan »köszönhetik«, hogy börtönbe kerültek” – jegyezte meg. Puskás Attila Utak és ösvények című könyve többek közt ezek miatt a részletek miatt is hiánypótló, hiszen kevesen vállalkoztak ez idáig arra, hogy feldolgozzák saját, illetve családjuk megfigyelési dossziéját – összegzett Ferencz Csaba. Az „utolsó szó jogán” pedig a szerző arra biztatott, mindenkit írja meg önéletrajzát, hiszen „saját életünk is történelem lesz”, mondta, hozzátéve: ő maga is ezzel a szándékkal írta meg könyvét. Váry O. Péter Puskás Attila: Utak és ösvények – Erdélyi magyar sors, Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 2017 Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 17.Hírközlési kismúzeum – az élő csoda (Puskás Tivadar emléke Sepsiszentgyörgyön)Hírközlési kismúzeum működik Sepsiszentgyörgyön a Puskás Tivadar Szakközépiskolában. A létesítményt 2016. szeptember 17-én avatták. Atyja Csáky Ernő villamosmérnök (fotó), nyugalmazott hírközlési katonatiszt, az iskola volt oktatója, a szó jó értelmében vett megszállott gyűjtő. A Puskás Tivadar Hírközlési Kismúzeum a névadó mérnök-feltalálónak állít emléket, bemutatja a híradás és a háromszéki rádióamatőr mozgalom történetét, Sepsiszentgyörgy posta- és távközléstörténetét, a sepsibodoki katonai egység hírközlő részlegének berendezéseit. Közel öt évtizedes gyűjtőmunka eredménye, számos szakemberrel konzultálva Csáky Ernő öt évet dolgozott azon, hogy felszerelje. Színfolt a városban Demeter Dávid iskolaigazgató lelkesen magyarázza: minden egyes intézmény keresi helyét a jelenlegi társadalomban, ők is. Az iskola profilja elektronika, elektrotechnika, számítástechnika, hírközlés, és szerencsés alakom adódott, amikor tanáruk óriási magángyűjteményét felajánlotta az iskolát támogató Puskás Tivadar Művelődési, Műszaki-Tudományos Alapítványnak múzeum létesítésére. Igyekezett úgy összeállítani, hogy múzeum mellett oktatásra is lehessen használni a berendezéseket, amelyek nagyrészt üzemképesek, ki lehet azokat próbálni. Tehát interaktív múzeum. Világunk felgyorsult az informatikával, internettel, mindenhez hozzá lehet férni, ha a diákot valami érdekli, utánanézhet, mondja az igazgató, hozzátéve, a tanárnak inkább irányítania kell őket, hogy dolgozzanak, keressék meg az információt. Ezt szolgálja a távközlési múzeum is, amely színfolt a város életében. Kinőheti magát, az iskola jelképe, mai szóval az iskola brandje lehet. A következőkben a múzeumra szeretnének építeni, felhasználni pályázatoknál, versenyek szervezésénél. Az igazgató minden érdeklődőt hív, nézzék meg, próbálják ki, főleg a tanárok tartsanak ott fizika- vagy műszakinevelés-órát. A névadóról A kismúzeum első részében Puskás Tivadar (1844–1893) életútját, munkásságát, emlékezetét bemutató tárlat látható. Ennek gazdája Puskás Attila sepsiszentgyörgyi biológus, szakíró. Érdeklődésünkre pontosított: nem közvetlen rokonok, csupán mindkettejük családja ugyanahhoz a ditrói Puskás nemzetséghez tartozik. Puskás Attila ismerteti a két folyosón elhelyezett tárlat anyagát: Puskás Tivadar eredetét, családfáját, életútját, emlékének ápolását, megvalósításait láthatjuk pannókon. Az érdeklődők filmet is megtekinthetnek a feltaláló munkásságáról. Élő gyűjtemény A továbbiakban Csáky Ernő mutatja be a múzeumot. Órákon át vezet, mesél, magyaráz. Minden tárgynak saját története van, s a gyűjtő az érdekesebbeket megosztja a látogatóval. Aztán a kézbe vett daraboknál mutatja, hogyan működnek, és tessékel, próbáljuk ki. A „gazda” sokat beüzemel közülük. Igazi élő múzeum ez. A nagyterembe lépve elsőként a távközlés fejlődéstörténetét láthatjuk. A számítógépek története, az informatika szerepe követhető az emberi távközlés fejlődésében. Legelöl a műszaki informatikai eszközök láthatóak, amelyeket az idők folyamán használtak az emberek. Ennek kettős célja van, mondja vezetőnk: a gyerekek, akik nem tudják, hogyan nézett ki a lemezjátszó, megtekinthetik, vagy azt, hogy a kicsi számítógép milyen hatalmas műszaki eszköztárt helyettesít. Telefon, fax, mobiltelefon, fényképezőgép, vetítőgép, sokszorosító, televízió, videólejátszó, magnó, kazettásmagnó-készülékek sorakoznak tovább. A fiatalok nem ismerik a bakelitlemezt, de a felnőttek közül is kevesen láttak eredeti szénlemezt, amely szintén adathordozó. Megnézhető, megtapogatható. A nagyteremben több mint félezer távközlési berendezést, rádiókészülékeket, mérő- és ellenőrző berendezéseket, hangrögzítő és -visszaadó készülékeket, első és második világháborús hírközlő berendezéseket, theatrophont, telefonhírmondót, rádiós kabint, őstelefonközpontot láthatunk. Ezek 90 százaléka működőképes. Csáky Ernő jó párat bemutat, kipróbál vagy kipróbáltat. Lehet jelt adni és venni, mérni és egy-egy eszköz hatását, teljesítményét megtapasztalni. Tehát interaktív kiállítás, élő technikatörténeti gyűjtemény ez. A fizikai, elektronikai kísérleteken kívül mindezeket rövidfilmeken is meg lehet nézni. A tárlat végigköveti a híradás történetét a kezdetektől napjainkig, bemutatja az informatika és számítástechnika szerepét a távközlésben és az emberi kommunikáció fejlődésében. Megismerhető a számoló- és számítógépek története, az ókor és a középkor hírközlése, majd a villamosság szerepe a hírközlésben. Távírógépek, különböző telefonok fejlettségi korszaknak megfelelően, megtudhatjuk, mi a rádióhullámok szerepe a hírközlésben. Megismerkedhetünk dr. Károly Iréneusz József (1854–1929) premontrei szerzetessel, fizikussal, aki a rádiótechnika úttörője volt. Már hónapokkal Popov és Marconi előtt használta a rádióhullámokat a hírközlésben. Láthatjuk laboratóriumát és készülékeit. A Titanic tragédiája Aztán egy érdekesség: az elsüllyedhetetlennek tartott Titanic luxushajó 1912. évi katasztrófáját idézhetjük fel a mintegy óceánjáró rádiósszobájában, tulajdonképpen a Marconi-féle adó-vevő működőképes másolatát kipróbálva. Visszahallgathatjuk a leadott S. O. S. jeleket, amelyekkel a süllyedő hajóról segítséget hívtak, s ez hozzájárult hatszáz ember megmeneküléséhez. Egy kisfilmen a tragédiát is bemutatják, egy korabeli túlélő csecsemő idős korában mesél az átéltekről. Egy részleg a katonai távközlés titkaival ismertet meg. A Varsói Szerződés keretében használt kis teljesítményű és kis kapacitású távközlő eszközöket láthatunk. Aki még teljesített katonai szolgálatot, ráismerhet néhány készülékre, legfőképpen a tábori telefonra. A háromszéki rádióamatőr-mozgalmat eleveníti fel egy másik részleg. Megismerkedhetünk a morzeábécével, és kipróbálhatók különböző készülékek. Csáky Ernő bemutatja a theatrophont. A telefonhírmondó elődje volt, amelyet az 1880-as években készítettek Amerikában és Európában. A mikrofon korszerűsítése után a színházi műsorok távolsági közvetítésére használták. Ki lehet próbálni egy 1880-as párizsi theatrophont. Következik a telefonhírmondó, amely az előbbi korszerűsített változata, az első beszélő újság, Puskás Tivadar hírközlő találmánya, 1893. február 15-én szólalt meg először, a következő szavakkal: „Üdvözöljük Budapest lakosságát. Üdvözöljük olyan szokatlan módon, amely páratlan az egész világon. Üdvözöljük az első várost, amelyből a telefonhírmondó az egész világon győzedelmes útjára indul.” Önálló vezetékhálózata akkor még nem volt, így adásait csak a telefonállomásokon át hallgathatták. Egy hónappal később a telefonhírmondó már a március 16-án elhunyt Puskás Tivadar halálhírét közvetítette. Az érdeklődő fülhallgatóval hallgathatja a bejátszott híreket. Aztán ott van a szintén Puskás ötlete alapján megvalósított őstelefonközpont. Arrébb különböző reprezentatív rádiókészülékeket, televíziókat láthatunk, megismerkedhetünk történetükkel, de vannak telefonok és telefonközpontok, a Puskás-féle telefonközponttól egészen a mobiltelefonokig. A kismúzeum műszaki könyvgyűjteménye is helyet kapott a tárlaton. A bemutatott készülékek és felszerelések gyártására, ellenőrzésére és javítására használt szerszámkészletek és mérőműszerek találhatóak egy berendezett műhelysarokban. Postatörténet A kiállítás bemutatja Sepsiszentgyörgy posta- és távközléstörténetét. A városban 1835-ben nyílt meg a postahivatal, az 1870-es években beindult a Morse-féle távíró. 1881-ben törvény engedélyezte a magánhasználatú telefonvonalak létesítését. Az első jelentkezők között a volt a főispáni hivatal, a Kupferstich és Tsa. Szeszgyár, a Klinger Székely Szövőgyár, a Neumann–Schwarz-malom, a Jelzálog Hitelbank, Balázsovits Sándor és Ötves Pál gyógyszerész, dr. Mélik Endre, dr. Bene István és dr. Künnle Tivadar ügyvéd, Gyárfás Árpád, Fogolyán Endre és Fandrich Mayer kereskedő, Miklós Mátyás szállodabérlő, valamint a tűzoltóegység. A szomszédos kisteremben a sepsibodoki (Zalán melletti) katonai egység hírközlőrészlegének, Csáky Ernő egykori munkahelyének bemutatása következik. Nyitott múzeum A technikatörténeti kismúzeum lehetőséget biztosít különböző pedagógiai tevékenységekre. A múzeumlátogatáson kívül tarthatnak itt rádióamatőr-képzést, oktathatják a morzeábécét, bemutathatják elektromos és távközlési eszközök készítését, javítását, de alkalmas szakmai kirándulásokra, túlélési technikák tanulására, katasztrófavédelemben való részvételre, szakmai megbeszélésekre. Csáky Ernő gyűjteménygazda és Demeter Dávid iskolaigazgató is mondta, szívesen látnak osztályokat műszaki órákra. Puskás Tivadar Rádióklub Több mint két éve működik a rádióklub. Elnöke, Szabó Árpád meséli, hogy ők, akik annak idején rádiókommunikációt tanítottak, igyekeznek átadni tudásukat az új generációnak. Harmincéves kiesés volt, a mostani aktívak közül ő a legfiatalabb, és ő is már közel 60 éves. Nagyon nehezen tudnak olyan gyermekeket toborozni a csapatba, akiket igazán érdekel. Az első évben 10–20 gyerek jött, inkább az elektronika érdekelte őket, a rádiózás kevésbé, nagy részük lemorzsolódott, de néhánnyal versenyeken is voltak: három nagy nemzetközi bajnokságon vettek részt. Van egy országos első és európai 18., illetve 19. helyezésük. A nyugat-európai állomásokhoz képest technikai lehetőségeik szerényebbek, de a Puskás Tivadar Alapítvány által biztosított alap mellé az oktatók bevonták saját készülékeiket is. Tagtársuk, György Zsolt vállalkozó lehetőséget biztosít a Benedek-mezőn rádiós tábort is szervezni. A Puskás Tivadar Rádióklub együttműködési megállapodást kötött a megyei katasztrófavédelmi felügyelőséggel. Már bebizonyosodott, a rádiókommunikáció akkor is működik, amikor a mobiltelefon-hálózat összeomlott. Példaként említette, hogy 1989 decemberében, amikor Romániában zajlott a forradalom, a rádióamatőrök két óra alatt hálózatot alakítottak ki. Például a katonaság is az ő közvetítésükkel kommunikált Bukaresttel. Amikor 1990 januárjában indultak a segélyszállítmányok – akkor még nem volt GPS-rendszer –, a rádiósok közvetítésével irányították őket a célpontba. A rádióklub igyekszik gyarapítani műszaki lehetőségeit, ehhez támogatókat keresnek. Céljuk, hogy minél több gyereket vonjanak be és fertőzzenek meg a rádiózás örömével, mondja az elnök. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 18.Magyar művelődési napokat tartanak MaroshévízenIdén május 18-21. között rendezik meg a Maroshévízi Magyar Művelődési Napokat. A háromnapos rendezvény része a Kemény János Iskolanap, a X. Urmánczy Nándor Emléknap és a néptáncfesztivál is. Egyház és kultúra jegyében május 18-án délután 5 órától a római katolikus templomban ökumenikus igeliturgia keretében tartják a megnyitóünnepséget, ahol fellép a Preis Project. 19 órától a művelődési házba, a Gruppen-Hecc – Lecsó Macsó kabaréjára várják a hévízieket, a belépés díjmentes. Május 19-én a Kemény János Iskolanap rendezvénye 9 órakor kezdődik. A Kemény János emlékére szervezett programok között a köszöntőbeszédeket követően körzeti vers- és mesemondó versenyt tartanak, melyet a Csillagszem tánccsoport fellépése illetve a díjazás követ. A koszorúzás után a szamosújvári Mezőségi Kemény Zsigmond Szórványoktatási Központ – Magyar Tannyelvű Gimnázium küldötteit fogadják a házigazdák, majd Kulturális kerekasztal címmel beszélgetést tartanak. Az iskolások műsorát 17 órától tartják a művelődési házban. Urmánczy Nándorra emlékeznek Május 20-án tizedik alkalommal emlékeznek Urmánczy Nándorra. Az emléknap 11 órától a római katolikus templomban ökumenikus igehirdetéssel kezdődik, Gál Hunor örmény katolikus, Barticel Kiss Krisztián református és László Áron római katolikus papok jelenlétével. A kulturális műsort követően az Urmánczy család sírboltjánál koszorúznak, majd 12 órától a közösségi ház nagytermében adják át az Urmánczy Nándor-díjat, laudációt mond Németh Szilárd országgyűlési képviselő. Az ünnepségen többek között beszédet mond Gortvay István, Urmánczy Nándor unokája is. 14 órakor nyitják meg Duha László művész kiállítását, bemutatja dr. Puskás Attila, az EMÖSz elnöke. A kiállításmegnyitót követően 16 órától a Zsákhegyi Katonai Temetőben koszorúzást tartanak. 19 órától Kristóf Katalin és Milán koncertre a helyi művelődési házba várják az ünneplőket. A rendezvény harmadik napján, május 21-én Néptáncfesztivált tartanak Maroshévízen, amely 12 órakor kezdődik a művelődési házban, fellépnek a gyergyószéki meghívottak, illetve Kilyén Ilka színművésznő is. Baricz Tamás Imola / Székelyhon.ro 2017. június 21.Vaszi Jánoska szobrot érdemel„Azzal a céllal készítettük, vetítjük az Emlékmű helyett – Vaszi Jánoska emlékére című filmünket, hogy beszéljünk az 1984 júniusában történtekről, az igazságot mindannyian szeretnénk tudni” – mondta hétfőn Vörös T. Balázs a sepsiszentgyörgyi filmbemutató utáni beszélgetésen a Művész moziban. Az Emlékmű helyett – Vaszi Jánoska emlékére című dokumentumfilm ősbemutatóját tartották hétfő este Sepsiszentgyörgyön, a produkciót az alkotók szerint a továbbiakban a Duna World többször vetíti majd, illetve szeretnék, ha a történelemoktatásban segédanyaggá válhatna, hiszen annak a kamasznemzedéknek készítették, amelynek nincs tudomása a diktatúráról. Vörös T. Balázs rendező és Filep Farkas operatőr filmjében sepsiszentgyörgyiek beszélnek az 1984. június 5-én fél egykor történt szoborrobantásról (a Mihai Viteazul-szoborcsoportnál egy máig ismeretlen eredetű szerkezet kioltotta az akkor tizenkét éves Vaszi Jánoska életét), provokáció volt, állítják azóta is az emlékezők, de a Securitate is ekként tálalta annak idején a történteket, noha hivatalos és egyértelmű állásfoglalás soha nem született az ügyben. Vaszi Jánoska szüleinek kérésére 1998-tól kezdődően Puskás Attila a Volt Politikai Foglyok Szövetségét képviselve és néhai Simó Erzsébet, a Háromszék újságírója megpróbálta kideríteni, mi történt, ám a brassói táblabíróság főügyészénél elakadtak, ott ugyanis addig halogatták az iratcsomó ismertetését, amíg az ügy elévült, és 1999-ben lezárták anélkül, hogy kiderült volna, ki a tettes, mert 15 év után nem vizsgálnak tovább egy gyilkosságot. Pedig a sepsiszentgyörgyiek – miként mind a filmben, mind a bemutatót követő beszélgetésen elhangzott – szeretnék tudni az igazságot, de egyelőre be kell érniük vélekedésekkel, sejtésekkel, bizonyíthatatlan állításokkal. Vargha Mihály a filmben úgy fogalmazott, az áldozat megérdemelne egy emlékművet a városban, de néhai Nagy-Kopeczky Kálmán – Vaszi Jánoska osztálytársaként – is megjegyezte, a Mihai Viteazul tér (korábban Gábor Áron) felújításakor legalább egy emléktáblát kellett volna állítani, hiszen a kommunizmus áldozatává vált egy ártatlan gyermek. Akárki lehetett volna – tette hozzá. A bemutatót követő beszélgetésen Vörös T. Balázs kifejtette: korábban úgy gondolta, akkor kezdenek foglalkozni ezzel a filmmel, „amikor eléggé felnőttek leszünk hozzá”, a forgatásokat a harmincadik évfordulón kezdték el, három évvel ezelőtt gyertyás megemlékezést szerveztek a szobornál, ám azon nagyon kevesen vettek részt. Filmjük nem tényfeltárás, hanem egyszerű dokumentumfilm emlékképekből, vallomásokból, egyfajta korrajzot nyújtanak a nyolcvanas évek végéről. Ennél többet nem lehetett kideríteni, susognak mindenféléket, de bizonyíték nélkül nem lehet kijelentéseket tenni – tette hozzá. Ha annyi év után újra elővették a bányászjárást és az 1989-es fordulat eseményeit, lehetne olyan besorolást találni Vaszi Jánoska ügyének is, amely alapján nem tekinthető elévültnek, jogászoknak kellene foglalkozniuk vele – jegyezte meg Puskás Attila. Filep Farkas hozzátette, amikor a Mihai Viteazul-szoborcsoportnál forgattak, mindig megjelent „egy-egy fotózó turista”, Bedő Zoltán pedig azt emelte ki hozzászólásában, hogy az 1984-es sepsiszentgyörgyi szoborrobbantás előzményként és hivatkozási alapként szerepel a Beke-ügy vádiratában, arra célozva, hogy mi egy terrorista nemzet volnánk – ami elfogadhatatlan. Végül Puskás Attila úgy fogalmazott, megerősíti Vargha Mihály véleményét, egy rendszer mártírjaként Vaszi Jánoska megérdemli, hogy szobrot kapjon Sepsiszentgyörgyön. Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. július 17.Jó hangulatban zárult a marosszéki táborA szokásos számban, de több külföldivel Vasárnap zárta kapuit a tizenkilencedik alkalommal megrendezett marosszéki népzene- és néptánctábor Jobbágytelkén. Idén is számos tánc, ének, hangszer várt a tanulni vágyókra, még több kézműves-foglalkozás, népi mesterség a gyerekekre. Esténként pedig fergeteges táncházba és folkkocsmába vártak mindenkit. Nyár közepén szinte megkétszereződik a népesség Jobbágytelkén, népzenét és néptáncot kedvelő hazaiak és külföldiek lepik el az utcákat, vernek sátortábort a Nyíri utcában, de a tánctábor idején szinte minden helyi családhoz is jönnek vendégek, hazatérnek a rokonok, érkeznek a barátok, akik az oktatáson kevésbé vesznek részt, de esténként szívesen betérnek a kultúrotthonba megnézni egy táncot, esetleg részt venni a táncházban, elbeszélgetni ismerősökkel, falubeliekkel a kocsmában. A máskor csendesebb települést egy héten át ének- és zeneszó, jókedv és fergeteges tánc uralja, a napi munkában megfáradt helyieknek pedig választaniuk kell: esténként vagy a kultúrotthonban nézik végig, élik meg a jó hangulatot, vagy otthon párnára hajtva fejüket hallgatják elalvásig a zene taktusát, a tácos lábak dobbantását, a felszabadult éneklés ihaj-csuhaját. A szervező marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány két jelszóval hirdeti a tábort: „Ha pihenni jöttél, rossz helyre érkeztél” és „A pihenésre vágyók tartózkodjanak a táborban való részvételtől”. Tanulni, szórakozni, tanulni Egy héten át nyílt alkalmuk tanulni az ide érkezőknek. A kultúrotthonban és az iskolában László Csaba, László Ildikó, László Zsolt, Fazakas János, Molnár Rozália nyárádselyei és marossárpataki táncokat oktattak, és újdonságként idén a jobbágytelki táncokat helyi fiatalok – Orbán Csaba, Orbán Kálmán, Simó Rita, Bereczki Hajnal, Orbán Rita, Dániel Kinga, Bereczki Szilárd, Mosoni Csongor – tanították a kezdőknek és a haladóknak. A hangszeres oktatás is bővült az idén, a hegedű, brácsa, bőgő mellé a cimbalom is felsorakozott: a kezdőket Sinkó András, a haladókat a már 80 esztendős Csiszár Aladár által vezetett magyarpéterlaki cigány zenészek okították. Népdalokat ezúttal is Kásler Magda tanított az érdeklődőknek. Esténként a napi „táncmenü” egy többlettel bővült, „ínyencségként” mezőkölpényi táncokat is oktattak egy-egy órán át nemcsak haladóknak, hanem idéntől kezdőknek is, ugyanennyi időt szántak arra is, hogy a tanult vagy tanulandó táncrendet egy-egy pár bemutassa minden este. Majd kezdődhetett a fergeteges táncház, ahol a moldvaitól a nyárádmentin át a székiig, kalotaszegiig egyaránt ropni lehetett hajnalig, a folkkocsmában pedig nemcsak a sör, hanem a zenészek ereje és hangszereik húrjai is fogyatkozni kezdett hajnalra. A tábor nemcsak a felnőtteknek szól, hanem a velük érkező gyerekeket is lefoglalják, a táncoktatás mellett megismerkedhetnek a falu számos jellegzetességével: a tóskerti vagy templom-közi csűrökben számos kézműves-foglalkozást tart számukra Szakács István és Szakács Júlia: sarlót, cséphadarót készítettek, ostort fontak, a három kismalac meséje példájára szalma-, fa- és kőházikókat építettek, agyagoztak, üveget díszítettek fonallal, különböző eljárásokkal festegettek, majd ellátogattak a kalapos és kovácsmesterek műhelyeibe, és kenyérsütést is tanultak. Délután a felnőtteknek is járt egy kis pihenő, de az sem tétlenkedésre, hanem beülhettek egy-egy előadásra: Kádár Elemér Marosszék táncairól, Csíki Emőke indiai barangolásairól, Györfi Zalán a mikházi ferences kolostorról mesélt nekik. Csütörtök este az Öves együttes tartott színpadi koncertet, szombaton délután pedig az esztenára kirándultak a táborozók, volt vetélkedő, tábortűz, hazatérve a gálaműsort a marossárpataki táncosok biztosították számukra, majd vasárnap kora reggelig még egy utolsó fergeteges táncháznak és mulatozásnak örülhettek mindannyian. Sokan visszatérnek Egy ilyen nyári táborban nagyon sokat lehet tanulni, de nyilván nemcsak tanulni érkeznek a résztvevők, hanem a vidékkel is ismerkednek, sokan elviszik csemetéiket kirándulni, ezért például a gyerekoktatáson részt vevők száma sem állandó – mondta el Fazakas János (Fazi), aki néhány évnyi szünetet leszámítva állandó oktató a táborban –, s hogy változatos legyen, idén nem jobbágytelki táncokat tanított a környékbeli és a táborbeli gyerekeknek, hanem gyermekjátékokat és csíki táncokat. Czerán Csaba szervező pedig azt emelte ki, hogy az előző évektől eltérően a mostani táborban a résztvevők meglepően nagyon pontosan és rendszeresen megjelennek az oktatáson, és ugyanezt elvárják társaiktól és az oktatóktól is. Puskás Attila szervező szerint idén is kétszáz körüli volt a táborozók száma, ami egy picivel kevesebb az elmúlt évekhez képest, de ők sosem a létszámot szándékoztak duzzasztani, inkább kicsi és hangulatos, mintsem nagy és élménytelen táborokra törekednek. Idén a résztvevők kevesebb mint fele hazai; legtöbben Magyarországról érkeztek, de egytizede nyugati vagy még távolabbi, hiszen jöttek résztvevők Németországból, Franciaországból, Finnországból, az Amerikai Egyesült Államokból, de a távoli Ausztráliából, Új-Zélandról és Hongkongból is. Ugyanakkor a Vajdaságból érkezők száma is megnőtt, hiszen eddig csak „Csalókáék” jártak ide, ők az első marosszéki táborokban voltak kitűnő hangulatzenészek, amikor a szerbiai háború idején Erdélyben dolgoztak. A tábor értéke a kultúra és a tanulás mellett a hangulatban rejlik, ennek köszönhetően járnak vissza évente az emberek, és jönnek újabbak is. Olyan nincs, aki mind a 19 táborban részt vett volna, hiszen néhány év után mást is kipróbálnak, de azért egy idő után szinte mindenki visszatér ide – részletezte a szervező. Messze földről érkeztek A hét forgatagában számos érdekes emberrel lehet itt találkozni, idén a távolabbról érkezőket kérdeztük meg. A finn és magyar szülőktől származó Heiler István harmadszor érkezett Jobbágytelkére, ahol nagyon jól érzi magát, nagyon jó a hangulat, az oktatók és az, hogy nincs zsúfoltság. Finnországban van egy kis magyar néptáncközösség, 2015-ben kezdett járni oda, s mivel kedvet kapott a táncoláshoz, azóta ide is eljön tanulni, szórakozni – mesélte. A kaliforniai John Rand (a „Doki”) viszont már hatodszor érkezett a magát „árnyéknak” nevező Debbyvel („Dokiné”). Ez már a huszonötödik alkalom, hogy erdélyi tánctáborban járnak, a zenéért és táncért jönnek ide, bár az étel is nagyon jó. Hazájukban sok magyar van, így járt magyar táncházban, és kétszer is szerveztek egyhetes tánctáborokat, ahová erdélyi és magyarországi táncoktatókat hívtak. Hasonló a Hongkongból érkező kínai John Yau esete is: először amerikai magyarokat hívtak Hongkongba táncot oktatni, később a marosvásárhelyi Fazakas János („Fazi”) és a budapesti Farkas Zoltán („Batyu”) is járt náluk, így került kapcsolatba és nagyon megszerette az erdélyi néptáncokat. Évente két néptánctáborba jön el a már nyugdíjas kínai férfi, járt már Válaszúton, Kalotaszentkirályon, Széken és Vajdaszentiványon, Jobbágytelkére viszont először érkezett. Az idénre három tánctábort tervezett be, így nem sok idő marad kipihenni a hét fáradalmait, hiszen várják az alsósófalvi és a kalotaszentkirályi néptánctáborokba is. GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely) 2017. július 26.Isten legyen a legbiztosabb pont!2017-ben is változatos programok várták a Keskeny út sátorban az érdeklődőket. Minden nap szentmisével kezdődött, ahol Bilibók Géza, Tódor Attila, Puskás Attila és László Rezső szolgáltak. Július 19-én, szerdán tíz órától A Biblia és reformáció című kiállítás megnyitójára került sor, melyet a reformáció 500. évfordulójának alkalmából állított össze a Magyar Biblia Társulat. A megnyitót egy fesztiválos áhítat követte. Bardócz Csaba, az ikafalvi református gyülekezet lelkésze kötetlen prédikációjában felhívta a figyelmet arra, hogy Isten feltétel nélkül szeret minden embert, valamint, hogy az igaz hit felbecsülhetetlen értékkel bír. Délben Blága Botond és Enikő nagycsaládos házaspár Ásó, kapa, nagyharang, vagy már az anyakönyvvezető közbe kell lépjen?- szerintünk családban élni jó című előadásának lehettünk részesei. A házaspár megtéréstörténetét, bizonyságtételét hallgathattuk meg, emellett, jelenlegi életvitelükről is beszámoltak. Az előadásokkal párhuzamosan párhuzamosan, gyerekfoglalkozások folytak a sátor mellett, azon szülők gyerekei részére, akik a Keskeny utas programon szerettek volna részt venni. A különböző játékok kipróbálása mellett a gyerekek arcfestésben is részesülhettek. A délután – minden egyes nap – a népszerű Láthatatlan színházé volt, ami lelki támaszt nyújtott a fesztiválozóknak, illetve elgondolkodtató kérdésekkel szembesítette őket. A napot gitáresttel zártuk. Éneklés és beszélgetés mellett, tea és zsíros kenyér várta az arra járókat. A Tusványos második napjától az áhítatot megelőzően keresztény meditáción vehettek részt az érdeklődők, ami lehetőséget nyújtott arra, hogy a betérők elcsendesedjenek a fesztiválos pörgés közepette és magukba nézzenek a zajos mindennapok futószalagszerű egymásutánjában. Az utána következő délelőtti fesztiválos áhítatot Incze Zsolt György esperes tartotta. Áhítat után az Önismeret függőség? „Képzelj egy tükröt; gondold, hogy belenézel; hidd el, amit látsz.” (Fodor Ákos) című előadást hallgathattak meg az érdeklődők, melyet Homa Ildikó, kolozsvári pszichológus, szociális testvér tartott. Az előadó kihangsúlyozta az önismeret és az önértékelés fontosságát, de óvva intett attól, hogy önismeret függőségbe essünk. Utat mutatott arra, hogy – hitünket tekintve – mások megismerésére, csak a helyes önértékelés tükrében leszünk képesek. Csütörtökön a fesztiválos áhítatot Márton Edit tartotta, akinek főként imádsága érintette meg a betérőket. Ruszka Sándor „…ember vagyok és szeretlek, minek is bántottalak?” című előadásában az emberközi kapcsolatokról, azok fontosságáról osztotta meg gondolatait. A nagyon sok saját példával kiszínezett előadásban a kézdivásárhelyi lelkipásztor arról szólt, hogy a párkapcsolatban ne a másik felet akarjuk megváltoztatni, mert az nem fog menni. Az egyetlen akit – esetleg – meg tudunk változtatni az mi vagyunk. A válság pillanatában nem a miért kérdésén, hogy miért csinálom én ezt, vagy azt kell gondolkodni, hanem azon, hogy kiért, mert ez könnyebben elvezet a jó megoldásokhoz. A lelkész azt is megemlítette, hogy ne restelljünk segítséget kérni, amíg még lehet. Az előadás ideje alatt a gyerekeket a különböző játékok, valamint az arcfestés foglalta le. A pénteki napot Marosán Csaba színművész Luther Asztalánál című formabontó előadása zárta. A színművész egy egyszemélyes előadás keretein belül osztotta meg Luther doktor gondolatait népes hallgatóságával. Az idei év utolsó Tusványosi napján az Orbán Viktor miniszterelnök előadását megelőzően a Keskeny utas csapat református tagjai az Erdélyi Református Egyházkerület által készítetett több száz „Református magyar vagyok, amíg élek az maradok”, illetve „Isten kegyelméből református” feliratú kalapot osztottunk ki a tűző napon ülő hallgatóságnak. A melegre való tekintettel pillanatok alatt elfogytak a kalapok, és nagyon sokan hálájukat fejezték ki, hogy a reformáció 500. évfordulója alkalmából ilyen hasznos ajándéktárgyat kaptak emlékbe, amit azonnal ki is tudtak használni. Mivel a nemzet miniszterelnöke és előadó társai mind reformátusok, ezért a főszínpadra is eljuttatunk egy-egy kalapot a kiemelt előadóknak. A Keskeny út sátor programja a Bonus Pastor Alapítvány meghívottaival várta szombati vendégeit. Kozma Ferenc, a Bonus Pastor önkéntese moderálta a Balló Géza, Dénes Margit, Kovács Tibor, Kovács Tivadar, Márk János bemutatkozását. Mindegyik meghívott a saját „szabadulása” történetét mesélte el. Öröm volt hallgatni, hogy van szabadulás az alkohol, drog, vagy egyéb szenvedélyek rabságából, amihez az Alapítvány több lehetőséget kínál, úgy mint a kilenc hónapos hosszú terápia Magyarózdon, vagy a kéthetes rövidterápia az ország több településén, több időpontban, illetve a támogató csoportok, amik szintén több településen, heti rendszerességgel zajlanak. Jó volt hallani azt, hogy most már több olyan ember is van, aki a támogató csoport alkalmain való részvételnek köszönhetően megszabadult a káros szenvedélyeitől. A bemutatót követően bezárt a Keskeny út sátor, ami a Tusványoson immár biztos pontnak számít, hiszen ez volt a tizenharmadik alkalom, amikor részt vettünk Erdély legnagyobb fesztiválján, és egy ideje a több tucat programsátor közül a miénk a legrégebb óta folyamatosan, ugyanazon név alatt futó programsátor. A Keskeny út önkénteseinek ezzel eljött a pihenés ideje, – néhány napig, mert a legtöbben más táborokban tovább dolgoznak. Igazi fesztiválmissziósként a fesztiválon bent lakni és az éjjeli párhuzamos bulik közepette pihenni, majd nappal több, mint tizenkét órát szolgálni embert próbáló feladat. A betérők, a visszatérők, a több éve folyamatosan a Keskeny útra járók hűsége viszont erőt ad a fáradtság és más emberi tényezők leküzdésére. Köszönjük a jó Istennek, hogy ebben az évben is eszközei lehettünk ezen a nem szokványos területen is. Nagy Csenge, Bardócz Csaba / Erdély.ma 2017. szeptember 12.Magyarságuk vállalása volt a bűnükJövőépítő emlékezés Csütörtök délután az uzoni Erdélyi Lajos Könyvtár előadótermében mutatták be Lay Imre és Papp B. Mihály Brassói srácok című könyvét. Ez alkalomból a nyolc hónap kihallgatás után, 1959-ben 20 évre ítélt és ebből 6 évet letöltő Lay Imre volt politikai fogoly mesélt meglepő derűvel és az erdélyi magyarság megmaradásába vetett hittel börtönélményeiről és kálváriájának előzményeiről. Kelet-Európa egyetlen országában sem dühöngött olyan eszeveszetten a kommunizmus, mint Romániában, jelentette ki a találkozó bevezetőjében a 79 éves meghívott. Állítása igazát pedig a vele és társaival történtek is ékesen bizonyítják, hiszen egyetlen „bűnük” a magyarságuk büszke vállalása és mély megélése volt. Az előadó bevallása szerint eszmélésüket az 1956-os magyar forradalomnak és szabadságharcnak köszönhették, mely rádöbbentette őket a kommunista rendszer embertelen és hazug voltára, ami Romániában ráadásul nemzeti elnyomással párosult. Mindezek hatására született meg a brassói fiatalok elméjében egy nemzeti szellemben működő magyar ifjúsági szervezet létrehozásának a gondolata, mely végül az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségében (EMISZ) öltött formát. Ma is érvényes és vállalható nemes céljaikat tükröző fogadalmuk szövegét lásd a keretben. Megalakulásuk után többször összegyűltek, hogy számba vegyék az erdélyi magyarság sérelmeit a szárazajtai gyilkosságoktól a földvári gyűjtőtáboron át az erőszakos kollektivizálás alatt elkövetett kegyetlenkedésekig, és az ENSZ tudtára hozzák ezeket. 1957. március 15-én pedig mintegy húszan Fehéregyházára utaztak, hogy a turulmadaras obeliszknél emlékezzenek az 1848–49-es magyar szabadságharc és forradalom hőseire. 1958 augusztusában csapott le rájuk a Securitate (politikai rendőrség), és két hónapig Brassóban, majd Marosvásárhelyen vallatták őket, ahol végül fegyveres szervezkedés koholt vádjával 5-től 20 évig terjedő börtönbüntetést kaptak. Az elszenvedett bántalmazások és éhezés ellenére Lay Imre a szamosújvári börtönben történtekre is jó kedéllyel emlékezett. Elmondása szerint azért, mert nem tekintette elvesztegetett időnek az ott eltöltött éveket, hiszen szellemileg és erkölcsileg egyaránt megerősödve, tudásban gyarapodva hagyta ezeket a háta mögött. Mindez pedig többek között Csiha Kálmán (Erdély majdani református püspöke), Pál Lajos (festőművész), Puskás Attila (tanár), Ópra Benedek (tanár), Dávid Gyula (irodalomtörténész) érdeme volt. Ők ugyanis tanították és okították társaikat a börtönben. Éppen ezért a vele történteket sem haragtól vezérelve, hanem az igazság rögzítése és az ebből fakadó tanulságok levonása érdekében vetette papírra, hogy hasonló esetek soha többé elő ne fordulhassanak. Az EMISZ-tagok Fogadalma Március 15-én, a magyar Szabadság Szent Ünnepén, Én – a magyar nemzet tagjaként fogadom: Nemzetemhez mindig hű maradok; Szülőföldemet nem hagyom el; Hagyományainkat megőrizem és továbbadom; Anyanyelvemet tisztán megőrizem, és gyermekeimnek is átadom; Magyarságunk megmaradásáért élni és munkálkodni fogok; Más nemzetiségű embertársamat tisztelem és felebarátként szeretem; Saját vallásomat megőrizem, a más emberekét tiszteletben tartom; Szabadlelkű emberként úgy élek és járok a nagyvilágban, hogy se nemzetemre, se családomra, se önmagamra soha szégyent ne hozzak! Isten engem úgy segéljen! Ámen! Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. október 12.Példaértékű emberi sors: Puskás Attila útjai és ösvényeiKolozsvár szülőttének, Puskás Attilának Utak és ösvények – Erdélyi magyar sors című könyvét mutatták be kedden délután Kolozsváron, a Gaudeamus Könyvesboltban. A biológus végzettségű, irodalom iránt vonzodó, az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal való szimpatizálása miatt meghurcolt Puskás Attila nyolcvanhat évesen látogatott haza szülővárosába, és hozta el a Kolozsváron sokak által ismert, hagyományaihoz, hitéhez és nemzetéhez ragaszkodó családja történetét megörőkítő kötetét „ajándékba”. Mozaikszerűen összeálló családtörténete betekintést nyújt egy olyan erdélyi, polgári értelmiségi családnak az életébe, amelybe Puskás Attila beleszületett és felnőtt, s amelynek értékrendjét mai napig vallja. Éppen ezért a Puskás-családot évtizedeken keresztül megfigyelte a Szekuritáté, és apától fiúig meghurcolták őket. Puskás Attila Utak és ösvények –Erdélyi magyar sors című könyvét mutatták be kedden délután Kolozsváron, a Gaudeamus Könyvesboltban. Az esemény október 23-a, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulója közeledtével különösen időszerű volt, hiszen a biológus végzettségű Puskás Attilát és öccsét, Csabát annak idején sok más tásukkal együtt a kommunista hatóságok kegyetlenül meghurcolták. Köszöntőjében Weghofer Erna Aletta, a Gaudeamus Könyvesbolt vezetője arra figyelmeztetett, hogy eltűnőben az ötvenhatosok nemzedéke, ezért is fontos, hogy emléküket folyamatosan éltesse az utókor. A kötet tartalmának nagy része korábban a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Háromszék című napilapban már napvilágot látott, szerzője pedig valójában nem (ön)életrajzot írt – nyolcvanhat éves kora ellenére ma is dolgozik, mi több, számítógépen „veti papírra” munkáit – , hanem különböző életkorok jelzéseit közvetíti az olvasók felé – mondta felvezetőjében Benkő Levente. A történész-újságjró szerzővel folytatott beszélgetéséből kiderült, hogy az 1931-ben Kolozsváron született Puskás Attila 1954-ben hagyta el a kincses várost, miután a Bolyai Tudományegyetem természetrajz karán elvégezte felsőfokú tanulmányait. Irodalmat kedvelő és a versírást is művelő biológia tanárként kezdte pályafutását a Magyar Autonóm Tartomány Csík rajonjában, Csíkszépvízen, ahonnan egy év múlva a csíkszeredai (ma Márton Áron) gimnáziumban tanított három évig. Innen politikai okokból kénytelen volt kérni áthelyezését Csíkdánfalvára, ahol 1959. május 12-én letartóztatta a Szekuritáté. Az 1956-os események nyomán kimutatott érzelmei, a forradalom és szabadságharc melletti nyilvános kiállása, „a verselő diákjaival” való kapcsolatai mind terhelő bizonyítékot jelentettek a kommunista hatóságok számára. A csíkszeredai tanár-diák koncepciós perben, az ún. Puskás-csoport fővádlottjaként húsz, illetve pusz tíz év szabadságvesztéssel sújtották. Huszonnyolc évesen harminc esztendő rabságot szabtak ki számára, mindvégig Szamosújváron tartották fogva, 1964. augusztus 3-án általános közkegyelemmel szabadult. A Puskás-családot folyamatosan megfigyelés alatt tartották a kommunista hatóságok: már az édesapát, Puskás Lajos történészt és műfordítót, a kolozsvári Zágoni Mikes Kelemen római katolikus gimnázium latin-történelem szakos közkedvelt tanárát meghurcolták. Négy gyermeke közül Attila, Csaba és Árpád állandóan a Szekuritáté megfigyelése alatt voltak. Az 1956-os események nyomán Csaba öccsét, gyimesfelsőloki tanárt úgyszintén letartóztatták 1959-ben, és tizennyolc évre ítélték, 1964-es kiszabadulásáig a peripravai kényszermunkatáborban tartották fogva. Puskás Attila kötetében olvasható végelszámolásában megállapítja: összességében a család „nyilvántartására” a román állam 29 összeállított dossziéban 4531 lapot pazarolt el, 54 besúgót foglalkoztatott 39 szekus tiszt hadnagytól ezredesig, ám – mint vallja – megtörni egyiküket sem tudták. A könyvesbolti találkozón levetítették a Xantus Film Produkció Fény a végeken dokumentumfilm-sorozatának A Puskás-csoportcímű alkotását. A közönség ebből részletesebben megismerhette Puskás Attila és „verselő diákjainak” szomorú történetét, letartóztatásuk okait és körülményeit. Ugyanakkor tudomást szerezhetett arról, miként lehetett túlélni azokat a szekusoktól és besúgóktól nyüzsgő zavaros, viharos időket anélkül, hogy „elárulták”, feladták volna önmagukat. Puskás Attila meghurcoltatása legnehezebb pillanataiban sem tört meg, a rácsok mögött is versekben megtestesülő – ezekből néhányat a jelenlévők meg is hallgathattak – erős hite tartották benne a lelket s az emberséget. A rendezvényen megjelent kortársai, egykori évfolyamtársak, cimborák és hozzátartozók hangulatosan elevenítették fel régi közös kolozsvári emlékeiket. Ezekből kiderült, hogy a biztonsági szervek által „Şahistul” (Sakkozó) fedőnévvel számon tartott Puskás Attila nemcsak emberként és tanárként, hanem biológusként és tudománytörténeti kutatóként is maradandót alkotott. Pályatársa, Uray Zoltán hozzászólásában külön kiemelte Puskás Attilának ezt az „arcát”, emlékeztetve arra, hogy az évek során számos, biológusi tanulmányaihoz kapcsolodó értékes tudománynépszerűsítő szakkönyvet tett le az asztalra. A rendszerváltás után több (köztük a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztje) kitüntetéssel ismerték el társadalmi, szakmai és politikai tevékenységét. ÖRDÖG I. BÉLA, PAPP ANNAMÁRIA / Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 24.A szabadságot nem adják ingyen (Sepsiszentgyörgy)A barátságtalan idő ellenére több százan gyűltek össze a sepsiszentgyörgyi 1956-os emlékparkban tegnap este megtartott évfordulós rendezvényen. A Szózat még esőben csendült fel, de az áldást már fedetlen fővel fogadták a jelenlevők, a fáklyásmenet pedig mindenkit felmelegített. Tartalmas, méltóságos, szép ünnepség volt. Az érkezőt óriásvászonra vetített régi fényképek fogadták, az emlékmű előtt cserkészek sorfala magyar és székely zászlókkal, jobbra a történelmi magyar egyházak képviselői, önkormányzati vezetők, pártok és civil szervezetek küldöttei, balról az énekkarok, körben az érdeklődők álltak. A beszédek között a Cantus Firmus vegyes kar és a Magyar Férfidalárda, illetve a Plugor Sándor Művészeti Líceum rézfúvószenekara jóvoltából csendültek fel alkalomhoz illő dalok. Elsőként Benkő Erika parlamenti képviselő osztotta meg ünnepi gondolatait. Véleménye szerint a szabadságot nem adják ingyen, küzdeni kell érte ma is, egy olyan világban, amelyet beleng a tiltás, a nem, a csak azért sem... A történelemben különböző korszakok vannak, elnyomás vagy szabadság uralkodik, és ez mindig azon múlik, hogy az emberek meddig hajlandóak elmenni a szabadság védelmében. ’56-ban sokan elmentek a falig, mert hittek egy jobb világban és tenni akartak érte, ám manapság a szabadság fogalmát is egyre furcsábban értelmezik... ’56-ban kimondták, hogy elég volt, kiverték az első téglákat az elnyomás falából – megfizették az árát, de megízlelték a szabadságot. Nekünk is folyamatosan számon kell kérnünk szabadságjogainkat, mert az erdélyi, székelyföldi magyarság nem ért célba. Szerencsére látjuk a kettős mércét, a helyes irányt, és azt is tudjuk, hogy a falból ki lehet verni a téglákat. Köszönjük az ötvenhatosoknak... Kőrösi Viktor Dávid konzul, a csíkszeredai magyar külképviselet munkatársa 1956 jelentőségéről beszélt. Hangsúlyozta: nem megreformált szocializmust vagy kommunizmust akartak a magyarok, és nem véletlen, hogy 1848-as jelszavakkal indultak. A nép volt óriás – idézte Jókait –, a tömegek önfeláldozása nélkül nem lett volna forradalom – jelentette ki. Azt is elmondta: a megtorlás különösen aránytalan volt Erdélyben, ahol több mint 24 ezer 1956 és 1962 között meghurcolt, börtönbe zárt és kivégzett áldozatról tudunk, többségük magyar, és főként röpcék vagy versek miatt büntették meg őket ilyen nagyon. Meg akarták félemlíteni, le akarták tiporni azokat, akik erősítették volna az erdélyi magyarságot... Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című verse után Puskás Attila volt politikai fogoly az áldozatok nevében szólalt fel. 61 éve a világ csodát élt meg, alig 15 évvel a második világháború után egy sarokba állított nép elő mert lépni, hogy véget vessen a nagyhatalmi önkénynek... A forradalom tíz nap alatt győzött, már készültek az újjáépítésre, amikor a november 4-ei csalárd támadás legyőzte a még öt napig fegyverrel kitartó forradalmárokat – de a népet nem. Mi, erdélyi magyarok csak az együttérzésünket adhattuk hozzá az eseményekhez, de megtanulhattuk, hogy nincs reménytelen küzdelem; harcunkat megalkuvás nélkül kell folytatnunk. Áldást Zelenák József evangélikus püspökhelyettes mondott, megköszönve az emlékezés ajándékát. A közös ima után koszorúzásra került sor, a magyar és a székely himnusz eléneklésére, végül pedig fáklyásmenetben vonultak át az ünneplők az Erzsébet parkba, ahol a Vox Humana kórus fogadta őket, és újabb áldás. Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 16.Az évforduló hozadéka (Hatvan évvel a magyar forradalom után)Az 1956-os magyar forradalom 60. évfordulójának hozadékát veszi számba Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész, volt politikai fogoly a Hatvan évvel a magyar forradalom után című könyv sepsiszentgyörgyi, november 10-ei bemutatójára küldött levelében. A Benkő Levente történész, újságíró által szerkesztett, a kolozsvári Polis Könyvkiadónál 2016-os évszámmal megjelent, nyilvánosság elé a napokban került tanulmánykötet a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége által 2016. szeptember 1–2-án Sepsiszentgyörgyön szervezett 1956-os ülésszak előadásait tartalmazza. A könyvbemutató meghívójában szerepelt a könyv társzerzője, kiadójának vezetője, Dávid Gyula neve is, aki személyesen nem jelenhetett meg, viszont levelet küldött a rendezvényre. A Benkő Levente által felolvasott levelet a szerkesztőség alcímeivel alább közöljük. (Sz. A.) Az 1956-os magyar forradalom tavaly lezajlott ünnepségeinek emlékezetes eseményei még itt élnek bennünk, a kutató azonban máris számba veszi, milyen távolba mutató eredményeket hozott – nem csak számunkra, de az elkövetkező nemzedékek számára is – ez az évforduló. Melyek azok a könyvek, amelyeknek révén ma többet tudunk ’56-ról, mint tegnap? Mivel gazdagította ez az évforduló tárgyi ismereteinket arról, ami velünk hatvan évvel ezelőtt és azután történt? Nem könnyű a feladat. Hiszen – összmagyar vonatkozásban – kiadványok százait kell számba vennünk: emlékezések, korabeli naplók, feljegyzések, fotók, tényfeltáró dokumentumkönyvek százai sorakoznak egy képzeletbeli könyvespolcon (csak az 1956-os Emlékbizottság támogatásával megjelent kiadványok száma meghaladja a 200-at), s bizony, időbe telik, amíg ezek hozadéka beillesztődik abba a képbe, amit a forradalomról és az utána következő megtorlások éveiről-évtizedeiről idáig tudtunk. Talán megkönnyíti a dolgunkat, ha itt és most csak az erdélyi/romániai ’56-hoz kötődő könyvekre szűkítjük a számbavételt. Arra a nyolc kiadványra, amelyek – talán nem hiánytalanul – a könyvbemutatón is megtalálhatók, kézbe vehetők, megvásárolhatók, olvashatók, tovább adhatók. Vegyük őket sorjába. Sepsiszentgyörgyi konferenciakötet Két konferenciakötettel kezdeném, amelyek közül az egyik közvetlenül kötődik Sepsiszentgyörgyhöz, a tavaly szeptember elején itt megtartott emlékülésen elhangzott előadásokat tartalmazza. A hét előadó közül ketten a forradalom magyarországi eseményeinek bizonyos vonatkozásait tárták fel: Horváth Miklós a forradalom és szabadságharc nemzetközi vonatkozásainak ismeretéhez hozott új adalékokat, Markó György a budapesti felkelő csoportokat és tevékenységüket vette számba. Az öt hazai előadó közül témáját tekintve egyet emelnék ki mint olyat, amelyiknek a szerzője is „új” az ’56-os kutatások mezőnyében: Kozma Csabát, aki a gyergyószárhegyi Fekete Kéz szervezkedést vizsgálja kutatóként, a levéltári adatokat és az egykori szereplőkkel készített interjúkat is hasznosítva. Szintén újdonságszámba megy Benkő Levente előadása, amely – többek korábbi kutatásaira és forrásfeltárásaira is támaszkodva – összefoglaló képet ad arról, hogyan szerepelt a nyilvánosság előtt azokban a hetekben/hónapokban az erdélyi magyar értelmiségi elit, ki milyen kompromisszumot kötött vélt érdekektől vezéreltetve, vagy miképpen foglalt állást nyíltan (és olykor galádul) a forradalommal szemben. A többi előadás az előadók részéről már korábban is megközelített témák – új adatokat is kínáló – összefoglalása: Pál Antal Sándor az 1956. őszi marosvásárhelyi eseményeket összegezi, Tófalvi Zoltán a később önkéntes tűzhalált halt Moyses Márton emlékét eleveníti fel, Dávid Gyula a Bolyai Egyetem utolsó három évét (1956–1959) összegzi. Romániai eseményekről Budapesten A másik erdélyi/romániai vonatkozású kötet apropóját a 2016. október 24-én Budapesten a Magyar PEN Club által rendezett konferencia szolgáltatta. A program szerint itt nemcsak a legfontosabb romániai magyar események ma még élő szereplői sorakoztak volna fel, hanem az 1956. őszi, közvetlenül román vonatkozású eseményekhez kötődő témák előadói is. Az impozáns kivitelű kötet (’56 és Románia. Szerkesztette Tófalvi Zoltán és Ágoston Szász Katalin. Magyar PEN Club, Budapest, 2016) azonban ennél többet is, de kevesebbet is tartalmaz: Tófalvi Zoltánnak az egész erdélyi ’56-ot átfogó (és egy előadás terjedelmét messze meghaladó) tanulmánya után és az 1956/58-as Bolyai-perekről, valamint a Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetségéről (SZVISZ) önálló köteteket is publikáló Páskándiné Sebők Anna előadása mellett csupán a sepsiszentgyörgyi mártírok emlékművét megkoszorúzó csoportot képviselő Bordás Attila, a Szoboszlai-perben életfogytiglanra ítélt Ferencz Ervin atya, a Dobai-per másodrendű vádlottja, Varga László, az Irodalmi Újságnak írott leveléért 20 évre ítélt Szilágyi Árpád, a csíkszeredai tanár/diák per fővádlottja, Puskás Attila és a nagyváradi SZVISZ résztvevőjeként 15 évre ítélt Takács Ferenc és a második Bolyai-per elsőrendű vádlottja, Dávid Gyula képviselt egy-egy csoportot. Viszont a szerkesztők szükségesnek tartottak felvenni néhány – a szakirodalomban egyébként már ismert – dokumentumot: a Dobai István-féle ENSZ-memorandumot, Wesselényi Miklósnak az erdélyi kérdést is felvető, 1848-ban Klauzál Gábornak írott levelét és a Dobai-perben elítélt Kertész Gábor ehhez fűzött kommentárját, valamint Varga László (rekonstruált) 1956-os budapesti naplóját. Kétségtelen nyeresége volt a konferenciának, nyeresége a kötetnek is az ’56-os román forradalmi eseményekben részt vevő Octav Bjoza (A brassói Román ifjúsági Gárda. Egy 1956 és 1958 közötti kommunizmusellenes szervezet története) és Ioana Boca (1956 és a diáktüntetések. Bukaresti egyetemi központ) előadása (amelyek magyar fordításban is szerepelnek a kötetben), valamint Liviu Plesa tanulmánya (A magyar forradalom leverése után a Secutitate ügynökbeszervezési kísérlete kudarcot vallott a kolozsvári magyar történészek körében) a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetében beszervezett kutatókról és két olyan esetről, amikor a beszervezendő kutatók (Benkő Samu és Egyed Ákos) képesek voltak ellenállni a zsarolásnak és fenyegetésnek. A könyv különössége, hogy a temesvári diákperben elítélt Teodor Stanca előadása az ottani egyetemen történt ’56-os eseményekről csak románul szerepel a kötetben. Visszaemlékezések A hazai vonatkozású ’56-os kiadványok sora a 60. évforduló kapcsán három önéletrajzi visszaemlékezéssel is gyarapodott, a benne foglaltak révén mindhárom a romániai ’56, illetve az azt követő megtorlások és börtönkörülmények ismerete szempontjából gazdagít bennünket. Szilágyi Árpád könyve (Áldozat. Pallas Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2016) bizonyos fokig már ismert volt a kutatás előtt, hiszen először angolul jelent meg, évekkel ezelőtt. Azonban magyarul olvasva a helyenként döbbenetes visszaemlékezést (például az 1958-as szamosújvári börtönlázadásról és megtorlásról, amelynek Szilágyi szenvedő alanya volt), teljesebbé válik a mai olvasónak a román börtönökben akkoriban uralkodó körülményekről alkotott képe. Puskás Attila életéről és sorsáról is tudtunk már sok részletet a sajtóban megjelent korábbi visszaemlékezéseiből, a csíkszeredai tanár/diák per történéseiből. Mostani könyve (Utak és ösvények. Erdélyi magyar sors. Hármas Alapítvány, Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 2017) azonban ennél sokkal többet nyújt. Egyfelől egy magyar értelmiségi család meghurcoltatásait a kommunista diktatúra évtizedeiben (hiszen édesapja a kolozsvári Tízes Szervezet vezetőjeként már 1945-ben, majd 1947-ben megismerkedhetett a rendszerrel, később tragikus körülmények között elhunyt Csaba testvére pedig szintén megjárta a börtönt és a román Gulag kényszermunkatáborait. De másfelől azért is, mert Puskás Attila, maga és családtagjai dossziéinak ismeretében azt is felidézi és dokumentálja, hogy a börtönből való szabadulást követően is követte a család tagjainak életét a Securitate, s miképpen próbált beavatkozni életükbe. A könyvnek ezek a fejezetei talán még tanulságosabbak, főképp a mai ifjú olvasók számára. A harmadik visszaemlékezés (Hét és fél nap. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2017) szerzője a Dobai-perben 15 évre ítélt Bereczki András, a Bolyai Tudományegyetem előadótanára. A benne elbeszélt élettörténet kerete egy hét és fél napra kiterjedő magánzárka, ahol visszapergeti múltját, felidézi addigi börtönemlékeit. Történetének egyediségét az a könyv függelékében olvasható 1954–1956-os (a perben különben vád-bizonyítékként szereplő) napló adja, amelyben egy marxistának indult közgazdász feleszmélésének folyamata követhető nyomon. Bővített kiadások A magyar forradalom évfordulójára jelent meg második, bővített kiadásban Benkő Levente Volt egyszer egy ‘56 című könyve (Exit Kiadó, Kolozsvár, 2016), amelyről azért is kell szót ejtenünk, mert az egyedülálló kerettörténetbe több egykori ’56-os szereplő élettörténete van belefoglalva: a szerző egykori börtöneik és munkatáboraik színhelyére riporterként végigkísért erdélyi ’56-osok közül – egy „nosztalgia-kirándulás” kötetlen helyzeteiben – több olyan szereplőt szólaltat meg, akik különben soha sem vállalkoztak volna arra, hogy magukról beszéljenek. Ezek a kötetlen helyzetek egyébként különösen alkalmasak arra, hogy az olvasó számára emberközelbe hozzák mindazt, amit a megszólaltatottaknak át kellett élniük. E számbavétel végére hagytam saját magamat: 1956 Erdélyben és ami utána következett (Nap Kiadó, Budapest, 2016). Nem valamiféle álszerénységből. Inkább azért, mert ez a kötet az elmúlt 10–15 évben sajtóban vagy különböző gyűjteményes kötetekben, vagy könyvek előszavaként megjelent tanulmányaimat, cikkeimet tartalmazza, tehát a témában – egy-két kivételtől eltekintve – nem ismeretlen. Fontosnak érzem azonban, hogy megjelent, méghozzá Magyarországon, ahol az erdélyi ’56-ról, arról, ami velünk történt – a szakmabeliek szűk körén és az egyébként érintetteken kívül – alig tudnak valamit. Pedig a sokat emlegetett „nemzetegyesítésnek” ez is része: a közös nemzet-emlékezetnek szerves részévé tenni a határok által elválasztott nemzetrészek sorsát. Ez az, amihez – reméljük – az itt számba vett kötetek mind hozzájárulnak. Dávid Gyula / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
